FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Nudes & Neons

2013.03.24. 19:15, theprettybird

Mostanában új mániám van, ha a körömfestésről van szó: a körmöm alsó részére próbálok minél szebben ívet festeni. Elég fura ez így leírva, de ha vesztek egy pillantást a fotókra, akkor máris egyértelmű, hogy miről is van szó. Egyébként van erre valami speciális megnevezés? Ha esetleg valaki tudja, ne habozzon megírni!

Szóval, ha nektek is tetszik ez a manikűr, akkor tartsatok velem, és elmondom, hogyan is kell csinálni. Szükségetek lesz egy alapozó, illetve fedőlakkra, sablonra, illetve két, egymáshoz illő lakkra.

Első lépésben, ha szeretnétek vigyetek fel egy alapozó lakkot, majd arra az első réteg színt. Ez lesz az alsó rész színe. Én az új H&M lakkomat választottam. Hagyjátok száradni, legalább egy-két órát, hogy a sablonok ne hagyjanak nyomot később.

Ha már biztosan megszáradt az első réteg, akkor tegyétek fel a sablonokat. Az én Essence sablonjaim nagyjából 3-400 forintba kerültek, egy csomagban 30 darab sablon van. Ez helyettesíthető akár celuxszal is. Fontos, hogy nagyon jól nyomjátok rá a körmötökre, nehogy alászivárogjon a lakk.

Most pedig jöhet a másik lakk, két rétegben, hogy ne látszódjon át az alsó réteg. Ezt is hagyjátok megszáradni, és csak utána szedjétek le a sablonokat.

És készen is van! Befejezésül mindenképpen vigyetek fel fedőlakkot, hogy egységesítse a rétegeket.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

ó, köszi! én talán sosem jöttem volna rá :D

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.04.01. 14:04
theprettybird

ó, köszi! én talán sosem jöttem volna rá :D

2013.03.31. 21:49
shandi

szia, fordított franciának hívják, ahogy én tudom. :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon