FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Weekly Personal

2013.04.08. 01:42, theprettybird

Múlt héten az egyetemen konzultációs hét volt, ami azt jelenti, hogy nem voltak megtartva az óráink, de ha valami tárgyalnivalónk van egy-egy tanárral, akkor lehetett menni nyugodtan. Persze minden tanár inkább arra buzdított minket, hogy menjünk haza, és otthon konzultáljunk, tehát ez az egész csak egy másik neve a tavaszi szünetnek. Amit nyilván egyik hallgató sem bán túlzottan. :) Én sem, és szombaton haza is mentem, és egy teljes hetet otthon töltöttem, teljes nyugalomban. Elterveztem, hogy majd tanulok a csütörtöki "Grammar in Context" zéhámra, de természetesen az lett a dolog vége, hogy elő se vettem az én drága nyelvtankönyvemet, és egész héten csak sorozatokat meg filmeket néztem, olvastam, jókat ettem, és élveztem a videóban említett otthoni kávét.

A húsvétra már nem is nagyon emlékszem, a csokinyuszikat elég hamar eltüntettem a föld színéről, a locsolókat pedig hiába is vártam volna, idén is sikeresen elhervadtam a szobámban. Viszont sütöttem egy nagyon finom tortát, a képen a rózsaszínre színezett vajas krémet láthatjátok. Igazából a szuper tavaszi időre (aha) tekintettel stílusosan gyöngyökkel és a mézeskalácsozásból megmaradt hópelyhekkel díszítettem a tortát, haha. Egyébként csokitortát sütöttem, a végeredményt pedig azért nem örökítettem meg, mert esélyem sem volt... igen gyorsan fogyadkozni kezdett.

Sikerült előbányásznom anya gardróbjából egy régi-régi farmernadrágot, ami éppen jól passzolt rám, és alig várom, hogy jobb idő legyen és hordhassam!

Egyik barátnőmmel beültünk egy szentendrei kávézóba, a Kedvesbe, és itt kaptunk ilyen édes kis kancsó-bögre készletben szervírozott teát. Nagyon hiányzik Szentendre, a Duna, a sziget és Budapest, eléggé honvágyam lett aznap... De amint leszálltam a vonatról másnap Debrecenben és találkoztam a barátommal el is szállt. :)


Most pedig ideje visszatérni a tanuláshoz. Elég nehéz döntés vár rám a héten, ugyanis most kell szakosodnunk, és ki kell találnom, hogy minor tárgyat veszek fel, vagy szakos specializációt, és egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy elinduljak-e a tanárrá válás útján, vagy válasszak valami mást... Jajj.

@niki_balassa

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.04.10. 16:16
theprettybird

bizony, nagyon jó volt! :D

2013.04.10. 12:00
lilluska

és itt vagyok! :) jó volt az a teázás, Niki <3

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon