FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Oz the Great and Powerful

2013.05.12. 08:58, theprettybird

Képzeljétek, tegnap moziban voltam! És nem, nem a Vasember 3-at néztem meg... hanem azt a filmet, amit legalább november óta várok, amiért vagy három játékon is részt vettem, hogy jegyet nyerhessek rá (de persze nem sikerült), amit vagy háromszor meg akartunk már nézni az egyik legjobb barátnőmmel, de egyszer sem jött össze... Igen, az Ózról van szó. Tudom, nem vagyok valami up-to-date, de ez van.

A barátommal mentünk el tegnap délelőtt a debreceni Cinema Citybe, vettünk egy páros menüt, és egyébként a teremben rajtunk kívül csak egy anyuka volt a gyerekével, hah. Egyébként jól leégtem a jegyárusító csajszi előtt, ugyanis foglaltunk helyet, de nem kellett volna igazából, mert ahogy mondtam nem volt valami nagy az érdeklődés... Szóval mielőtt elindultunk a moziba meg akartam nézni, hogy vajon foglalt-e valaki más is jegyet, vagy nem, de elfelejtettem. Így a jegyes lánytól kérdeztem, hogy van-e még valaki rajtunk kívül. És utána esett csak le, hogy ez mennyire gáz kérdés már, mert úgy hangzott, mintha mindenképpen üres termet akartunk volna, hogy... tudjátok, a barátommal voltam, szóval utólagosan elástam magam. :D

A film pedig... nekem nagyon-nagyon tetszett! Sokaktól hallottam, hogy a látványvilága jó, de amúgy elég kiszámítható... Hát, én imádtam minden percét, és nagyon örülök, hogy még elcsíptük a barátommal, és láthattam 3D-ben! Annyira élveztem, párszor meg is ijedtem, nevettem is sokat, legszívesebben ma is elmennék, és megnézném még egyszer! És DVD-n is megveszem majd, az tuti. Szóval ajánlom mindenkinek!

(Ja, és aki NEM szeretne spoilereket látni, az NE nézze meg az IMDB-n a film adatlapját!)

Ti láttátok már? Nektek hogy tetszett?





 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.05.13. 08:43
Kriszti

Igen, valami ilyesmire gondolok.

2013.05.12. 17:09
theprettybird

hogy érted, hogy nem tudták eldönteni, hogy mesét vagy filmet akartak csinálni? arra gondolsz, hogy gyerekeknek szól-e a film, vagy inkább felnőtteknek? 

2013.05.12. 10:10
Kriszti

Nekem annyira nem tetszett, bár állítólag a legjobb 10percről sikerült lemaradnom. Nekem valahogy úgy tűnt, hogy nem tudták eldönteni, hogy mesét vagy filmet akartak csinálni.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre