FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

This and That

2012.12.27. 23:55, theprettybird

Az utóbbi egy hétben igyekeztem utoléri önmagamat, és még mindig nem sikerült teljesen, főleg nem a blogolás terén, hála a karácsonyi forgatagnak (amit egyébként egy cseppet sem bánok). El vagyok maradva egy csomó szerzeményem bemutatásával, az E-bayes rendeléseim már hetek óta megérkeztek (bár csak csütörtökön nézhettem meg őket magamnak, mert aznap jöttem haza Debrecenből), a karácsonyomról is szeretnék írni néhány szót, és egy több hetes poszt-kérést is csak most tudtam teljesíteni, Szóval van mit pótolnom, két vizsgára való tanulás között igyekszem mindet megírni, most pedig itt van egy rövid lista a tervezett bejegyzésekről:

  • Az utóbbi időben vásárolt apróságok bemutatása
  • Az E-bayről érkezett ékszerek bemutatása
  • Pár mondat a karácsonyomról (ez még holnap éppen aktuiális lesz, utána viszont már felejtős)
  • Instagram-felhasználó lettem
  • Filmajánló
  • DIY - gallér

Illetve ahogy korábban említettem, készülök egy videóval is, hogy mikor lesz meg, még nem tudom pontosan, addig is stay tuned! ;)

És persze ha van valami, amiről szívesen olvasnátok, írjatok bátran, akár itt kommentben, akár a chatben, vagy a Formspringen! :)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szia!
Én nagyon örülnék valami olyasmi bejegyzésnek, amiben egy kis segítséget nyújtasz, hogy hogyan kell E-bay-ről rendelni. Már nagyon régóta nézegetek mindenféle internetes oldalt, hogy majd egyszer rendelek valami ruhát vagy ékszert vagy hasonlót, de még sose mertem belevágni, bármilyen nevetségesen is hangizk. És ezért én örülnék egy olyan posztnak, ahol segítséget nyújtasz az elinduláshoz az olyan szerencsétleneknek, mint én :D és megosztanád a tapasztalatokat vagy a jó tanácsokat :)!
Persze ez csak egy ötlet :).

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.12.28. 16:11
theprettybird

Rendben van Lizy, jó ötletnek tartom! :)

2012.12.28. 10:41
Lizy

Szia!
Én nagyon örülnék valami olyasmi bejegyzésnek, amiben egy kis segítséget nyújtasz, hogy hogyan kell E-bay-ről rendelni. Már nagyon régóta nézegetek mindenféle internetes oldalt, hogy majd egyszer rendelek valami ruhát vagy ékszert vagy hasonlót, de még sose mertem belevágni, bármilyen nevetségesen is hangizk. És ezért én örülnék egy olyan posztnak, ahol segítséget nyújtasz az elinduláshoz az olyan szerencsétleneknek, mint én :D és megosztanád a tapasztalatokat vagy a jó tanácsokat :)!
Persze ez csak egy ötlet :).

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.