FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Essence akció

2013.01.21. 15:23, theprettybird

Pénteken vizsga után bementem a Rossmannba, mert elfogyott a sminklemosóm, és mindenképpen be kellett szereznem egyet. Természetesen az Essence polcokat sem hagyhattam ki, szerettem volna venni egy fedőlakkot magamnak, de nem tudtam dönteni, így odaballagtam azzal a kis flakon sminklemosóval a pénztárhoz, ahol az eladólány kedvesen felvilágosított, hogy szombattól Essence akció lesz, és nézzek vissza. Ma sort is kerítettem rá, és bizony nagyon megérte: sok termék 349 forintos áron kapható. Persze nem minden, és nem is minden árnyalat, de mindenképpen megéri benézni. Így sikerült megvásárolnom az egyik, már korábban kinézett fedőlakkot, illetve egy szemhéjtust és egy habállagú pirosítót. Nagyjából 1000 forintot spóroltam meg, és szerintem holnap még visszamegyek, mert kinéztem egy szemhéjfestékpalettát is magamnak, ami szintén csak 349 forintba kerül.


A körömlakk a 08 Night in Vegas árnyalat, nagyon szépen csillog, attól függően, hogy hogyan vetül rá a fény.


I Love Style folyékony szemhéjtus, ultrafekete színben. Nagyon megörültem neki, mert a szemhéjtusom is fogyóban van, ennek pedig pont olyan szivacsos jellegű ecsete van, amit szeretek.


Az utolsó választott drab pedig a Souffle Touch Blush a 010-es Fresh Apricot árnyalatban. Már egy jó ideje szerettem volna kipróbálni egy ehhez hasonló, hab állagú pirosítót, de sosem mertem megvenni... Most itt volt az alkalom, ki is próbáltam, és nagyon tetszik! :)

Szóval irány a Rossmann (nem tudom, hogy más drogériákban is él-e az akció), mert nagyon jó dolgokat lehet kifogni nagyon jó áron! :)

Illetve van még egy dolog, amire szeretném felhívni a figyelmeteket: ma bedobtak hozzánk egy Müller kuponfüzetet. A cég a 60. születésnapja alkalmából csinálja ezt a kuponos akciót, érdemes vadászni egyet. Például OPI körömlakk kedvezmény is lesz, két alkalommal is, én így tervezem majd beszerezni az első OPI lakkomat.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2013.01.21. 17:59
theprettybird

Ahogy te is írtad, nyilván nem véletlenül drágább, mint a Miss Sporty és társaik... Pont ezért szóltam a Müller kuponos akciójáról, hiszen 20% kedvezményt kapsz a körömlakk árából, ami, hogyha mondjuk 2800 forintos árról beszélünk, akkor 560 forint kedvezményt jelent. :)

2013.01.21. 17:02
stargirl

nagyon drágák az opis lakkok,persze megértem mert én próbáltam már és fantasztikus.. csak egy miss sporty meg  NYC 500 ft ez meg 2800ft.. durva és a szívem szakad meg:(

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre