Sosem egyszerű elszakadni a nyártól, és visszarázódni az iskolai hónapok -egyesek szerint- szürke hétköznapjaiba. Hétfőtől újra a korai kelés, a tanulás, a házi feladat, és minden egyéb sulival járó kötelezettség veszi át a meleg, átlustálkodott nyári napok helyét.

De én azt mondom, hogy a középiskolai, gimnáziumi éveknél nincsen jobb. Nekem nagyon hiányzik az egész gimi, minden, ami vele járt. A reggeli buszozás, és az állandó késés. Az iskolai szekrényem, ahonnan mindig borultak kifelé a cuccaim, mert többnyire kupi volt benne. Az osztályfőnököm, a tanárok, még azok is, akiket nem szerettem. Az udvar, és a lépcsők, ahová ki lehetett ülni, ha jó idő volt. A kávéautomata, amit elneveztünk Ottónak. Az osztálytermünk, aminek a hátsó falára egy Vasarely zebra volt festve. A termünkben az első padsor, és a nevetésünk, amitől minden szünetben zengett még a folyosó is. És persze amikor órákon viccelődtünk, de nem szabadott hangosan nevetni, és az arcunk piros volt, és folyt a könnyünk... A témazárók, amik ötösre sikerültek, és az üresen beadott dolgozatok. A kirándulások, az ebédszünetek, a sportolós tesiórák, a tesiórák, amiken fel voltam mentve, a tesiórák amiken majd meg haltam, és azok, amiken floorballoztunk. Az osztálytársaim, és a barátnőim, az egész közösség... Minden.
A négy gimnáziumi év emlékét mélyen a szívembe zártam, és mindig mosollyal az arcomon gondolok vissza rájuk. Mint most is.

Bizony repül az idő. Így azt javaslom, néha próbáljátok meg élvezni a sulis napokat, találjátok meg az apró örömöket, és éljétek át igazán, hogy legyen mire emlékezni.

Ezzel a kis útravalóval kívánok mindenkinek sikerekben gazdag, vidám, igazán kellemes tanévet! :)