Évekkel ezelőtt láttam először, és a minap találtam egy képet Tumblrön a filmből, és kedvem támadt újra megnézni. Arra emlékeztem, hogy nem hagyott bennem mély nyomot, de gondoltam talán idősebb fejjel mást fogok róla gondolni... Hát nem.

A történet (amit egyébként egy angol újságírónő memoárjai alapján írtak meg) 1961-ben játszódik Londonban, és a 16 éves gimnazista Jenny a főszereplője. Jenny tipikusan middle-class, magániskolába jár, jól tanul, csellózik, Oxfordba készül, stb stb, de mint sok 16 éves lány, ő is inkább Párizsról álmodozik... És akkor találkozik egy David nevű idősebb pasival, aki szépen elcsábítja, és Jenny élete végre izgalmas lesz. Többet nem is mondok, akit érdekel nézze meg a filmet. :)

Igazából nem is tudom, az első szó, ami a sztoriról eszembe jut az a "bullshit". (És most spoiler következik.) Mintha az egész arra lenne kiélezve, hogy a pasik mind szemetek, és ne legyünk szerelmesek, ne menjünk férjhez, hanem igenis menjünk egyetemre. Persze a történet a hatvanas években játszódik, és akkor ugyebár másképp mentek a dolgok, mint manapság... De minthogy én ebben a korban élek, nem tudom teljesen átérezni a dolog súlyosságát. Plusz mindenki életében van egy nagy csalódás, talán minél előbb átéljük, annál jobb. Mindenesetre érdekes nézni ahogy Jennyből amolyan nagyvilági nő lesz, majd a végén ott áll összetört tinédzserként, aki a szüleit okolja a történtek miatt. (Spoiler vége.)

Viszont ezek ellenére van valami, ami igenis megfogott a filmben. Az egyik dolog ami miatt bármikor újra meg tudnám nézni az a hangulata. Az iskolai egyenruhás lányok, a frizurák, a zenék, a helyszínek, az állandó cigarettázás, a kis Chanel parfümös dobozka, minden. A másik pedig a színészek lennének, szerintem nagyon jól választották még őket, plusz Dominic Cooper az egyik kedvenc férfi színészem a Mamma Mia! óta.

Szóval igazából összességében egy jó film, érdekes, hogy igaz történet alapján készült, plusz elképzelhető, hogy én vagyok az egyetlen ember, akinek annyira nem tetszett a történet cselekménye.