Glamour-napok haul2013.04.14. 19:44, theprettybird
(és egy kis panaszkodás)
Ezelőtt nem igazán hatottak meg ezek a néhány napos kuponos akciók, de most elérkezettnek láttam az időt arra, hogy beruházzak egy új átmeneti kabátra, illetve jól jönne egy cipő tavaszra. Így megszereztem a kuponfüzetet még otthon, ki is vágtam azokat a kuponokat, amikről úgy gondoltam, hogy be fogom váltani, abban voltam csak biztos, hogy a H&M-ben tuti veszek valamit. Hah, szépen el is hagytam itt az ALBÉRLETBEN azt a H&M kupont, de csak azt az egyet, egyik nap még az asztalon volt, másnap pedig már nem. Nem tudtam mást tenni, nagy bosszankodva vettem egy Kiskegyedet, hogy olcsóbban megússzam, és tanulva a hibámból NEM vágtam ki előre semmit.
Igazából már az előbb említett szerencsétlenségből tudnom kellett volna, hogy az egész dolog halálra van ítélve, ugyanis se cipőt, se kabátot nem találtam, és a nagy költekezésből (és spórolásból) összesen egy felső lett... Hát igen, gondolom mindenki ismeri ezt az érzést, szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire csalódott voltam. Egyébként már az elején elvették a kedvem az egésztől azzal, hogy nem engedték bevinni a cipőt a próbafülkébe (eddig semmi gond nem volt ezzel). De akkor mégis hogyan próbáljam fel azt a nyamvadt cipőt, ha az üzletben nincs semmi ülőalkalmatosság, ahol ezt kényelmesen megtehetem??? Miután kettő cipőt magamra ügyetlenkedtem az üzlet padlóján elegem lett, és mondtam a barátomnak, hogy na jó, ma nem veszünk cipőt, nézzük meg a kabátokat (haha, képzelhetitek, hogy neki ez az egész vásárlás mekkora trauma lehetett). De persze az sem volt olyan egyszerű, ugyanis már nincs tél, így azt a néhány fajta kabátot amit ilyenkor árulnak, voltak kedvesek az üzlet minden zugába szétpakolni, így elhihetitek, hogy nem volt kedvem végignézni a kétemeletes H&M összes állványát az akkor egyre nagyobbá váló tömegben. Így amikor rábukkantam egy csíkos pólóra azonnal felkaptam, hogy még ezt felpróbálom, és utána menjünk.
Ezután a barátom meghívott ebédelni, látta rajtam, hogy mennyire csalódott voltam amiért se kabátot se cipőt nem tudtunk nekem venni. Ő elment az egyetemre, én pedig gondoltam egyet, és bementem a Hádába. És milyen jól tettem, mert ott minden termékre 20% kedvezmény volt, és találtam egy nagyon szép csipkés Pull and Bear felsőt, illetve egy teljesen új, címkés New Look farmert, és összesen 3000 forintot fizettem. Tehát azért nem lett olyan rossz a dolog vége, természetesen nagyon örülök ennek a három dolognak is amiket sikerült vennem, DE soha többet nem szeretnék ilyesmiben részt venni, spórolás ide vagy oda.
Ti vettetek valamit a Glamour-napok alatt? :)
|
én nagyon szerettem volna még a Müllerbe is elmenni, és beszerezni egy OPI lakkot, meg a Rossmannban BB-krém akció is volt, de bahh, de ezek után teljesen elment a kedvem :D