FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Májusi Haul

2013.05.30. 21:05, theprettybird

Visszatértem, és mivel is kezdhetném, mint azzal a néhány dologgal amiket az utóbbi egy hónapban vásároltam? Igazából a következők nagy részét még a hónap elején vettem, de a vásárlás után nem volt időm lefotózni semmit, aztán pedig szépen hol az egyik, hol a másik volt mosásban... De végre összeszedtem mindent, és jöhet a májusi haul!

Ezt a két felsőt a H&M-ben vettem, amikoris egy szép májusi délutánon úgygondoltam, hogy "basszus, hadd vegyek már magamnak valamit" és elmentem a Fórumba körbenézni. A csíkos és a fehér felső a Basic részről valóak, és mit ne mondjak nagyon kedvező áron jutottam hozzájuk: 1290 és 1990 forintba kerültek. A fehér csipkézett szegélye egyszerűen elvarázsolt, már többször is volt rajtam, és imádom!

Ez a kis sifon szoknya szintén a H&M-ből jött velem haza. 2990 forintba került. Sajnos nem tudtam róla jó képet csinálni, minthogy fekete, és csak úgy nyeli a fényt, és hosszas internetes kutatómunkám is eredménytelen volt, szóval ennyivel tudok szolgálni. Két rétegű, egyszerű kis szoknyácska.

A fent említett vásárlási ámokfutásom alkalmával szintén a H&M-ben vettem ezt az édes kis gyűrűcsomagot. 790 forintot hagytam ott értük. Aznap még beugrottam a Rossmannba, hogy megvegyem ezt a menta színű Essence lakkot. Igazából kicsit csalódtam a színében, és csak egy rétegben szoktam felkenni, az üvegben jobban tetszik a színe.

A hajkefét és a tusfürdőt pedig tegnap szereztem be, amikoris elhatároztam, hogy végre  én is beruházok egy ilyen csodahajkefére. Történt ugyanis, hogy egyik barátnőmnél voltam egyik este és kipróbáltam az ilyen sörtés fésűjét. És annyival jobb volt az egész fésülési folyamat és a végeredmény is, hogy azután akárhányszor a silány egyszerű kefémet használtam, csak egy ilyen féligmeddig természetes csodára tudtam gondolni. Ígyhát megvettem ezt, a Rossmannban 1200 forint körüli áron. És mostmár naponta vagy 100 megfésülködöm, mert annyira jó! Előtte a DM-ben is nézegettem a fésűket, de ott sokkal drágábban voltak, így gondoltam veszek egy tusfürdőt, mert akciós volt, és mert miért ne?

Ezek mellet vettem még két tollat és egy filcet, ugyanis jönnek a vizsgák, és jaj nekem! Mennyivel jobb szuper új tollakkal készülni és jegyzetelni...

Még nincs hozzászólás.
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak