FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

Weekly Personal

2013.06.07. 14:20, theprettybird

Újabb hét, vagyis inkább hetek teltek el, így eljött az ideje egy újabb személyes posztnak! :) Igazából már javában tart a vizsgaidőszak, és most, az első év végén volt esedékes a nyelvi alapvizsga. Az egyik rész az ötböl nem sikerült sajnos, de két hét múlva szerencsére csak azt az egyet kell majd újraírni, és remélhetőleg minden jó lesz.

Persze a nagy tanulások közben is szakítok időt a pihenésre, nemrég felvettünk egy új videót, illetve a barátom is próbál meglepni ezzel-azzal, például olyan finomságokkal mint az amerikai palacsintával. 

Vizsgák után mindig jár a nasi, tudjátok, ha jól sikerült, akkor azért, ha pedig rosszul, akkor azért.

A barátomnak szerdán volt a szülinapja, plusz még egy barátnőm szülinapját is aznap este ünnepeltük... Így szerdán két tortát is sütöttem, ahh egy másik barátnőmmel (akitől ezt a csodafánkot is kaptam) négy órán keresztül sütögettünk a konyhában...

Tegnap jöttem haza, ahol a város "gyönyörű idővel", esővel meg árvízzel köszöntött. Benéztem az IKEA-ba, mielőtt hazavitt nevelőapukám, igazából csak nézelődni indultam... és ez lett a vége.

Az árvíz minket szerencsére csak annyiban érint, hogy a közlekedést eléggé megnehezíti, ilyenkor ugyanis nem járnak a kompok, és egyes helyeken a 11-es főút is félig le van zárva, de a házunkat szerencsére nem veszélyezteti az ár.

instagramom: niki_balassa

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

MARGOT ROBBIE MAGYARORSZÁG - ÉRTESÜLJ ELSÕ KÉZBÕL AZ OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕVEL KAPCSOLATOS HÍREKRÕL - MARGOT ROBBIE MO    *****    Újra elindult a Hungarian Super Mario Fan Club! Hírek, cikkek, érdekességek a Super Mario világából.    *****    Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend