FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

A legutóbbi szerzeményeim

2012.10.27. 17:55, theprettybird

Ezer éve nem voltam vásárolni, de most kicsit több, mint egy héten belül háromszor is sikerült vennem magamnak néhány dolgot.

Először a múlt hét vége felé vásároltam, amikor otthon voltam, beugrottam a Westendbe, mert nagyon kelett már egy új kardigán. Ugyebár egy korábbi bejegyzésben leszögeztem, hogy nekem nem nagyon tetszenek a burgundi színű darabok, a H&M-ben mégis egy vöröses, basic v-nyakú pulcsira esett a választásom. Igazából ha lett volna másik nekem tetsző színben, akkor tuti nem ezt veszem meg, de ezen kívül volt még fekete, kék, és méregzöld, de valahogy egyik sem volt az én világom. Felpróbáltam, és egyből beleszerettem, nagyon jól áll a hajam színéhez is, imádom! :)


pulóver, H&M, 2490 ft

A pulcsi mellé választottam még egy szuper körömlakkot, majd a könyvesboltban megvettem a Carrie Diaries című könyvet is.

A második vásárlás néhány napja volt, amikor itt Debrecenben szerettem volna táskát venni magamnak, de mivel nem találtam semmit átugrottam a Hádába, és találtam két csinos felsőt. Az egyik egy barackszínű oversized (értsd, vagy 4 számmal nagyobb, mint kellene) felső, ami elől rövidebb, mint hátul. Ahhoz képest, hogy nem az én méretem, nagyon jó áll, már régen szerettem volna hasonlót.


felső, Háda, 1790 ft

A másik fogásom pedig egy Next pulcsi, amit képtelen voltam otthagyni, a flitteres-gyöngyös hímzése miatt. Nagyon tetszik a díszítése, egyszerűen ezt is haza kellett hoznom. :)



pulóver, Háda, 1490 ft

A harmadik alkalommal, azaz ma pedig végre sikerrel jártam: vettem egy új táskát. Sajnos a Zarában egyik előre kinézett táska sem tetszett élőben, és csalódottan vonszoltam üzletről-üzletre a barátomat (aki egyébként hihetetlenül türelmesen követett, és végső elkeseredésemben még ebédelni is meghívott), és végül ott találtam meg a tökéletes darabot, ahol nem is számítottam rá: a New Yorkerben. Először fenntartásaim voltak a steppelt anyag miatt, de miután jól megnéztem, és megnyugodtam, hogy ez nem olyan, mint a többi "sztenderd" láncos Tally Weijl táska (amilyen amúgy nekem is van, szóval senki se vegye sértésnek :D), egyből meg is vettem.


táska, New Yorker, 6890 ft

A sikert pedig újabb siker(féle) követte, ugyanis a barátommal bementünk a Hádába hazafelé, és rátaláltam erre a H&M kabátra. Először azt hittem, hogy egy sima ballonkabát, de kiderült, hogy nagyon nem. Igazából ötletem sincs, hogyan is lehetne körülírni ezt, amolyan pelerinféle, nem egy mindennapi darab. Megvettem, bár nem voltam benne biztos, hogy valaha is fel fogom venni, de ezek a képek meggyőztek. Mindesetre szerintem csinos, már csak egy hozzáillő sál hiányzik.




kabát, Háda, 2990 ft

Nektek hogy tetszenek? :)

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2012.10.29. 12:34
Nade

Nagyon klaszak nekem a kabát és a első a pullover jönbe a legjobban. De tök klaszak.

Idézet
2012.10.28. 12:22
rebus

szerintem innen mindegyiket elfogadnám :) nagyon jókat vettél! :)

Idézet
2012.10.28. 11:07
Areruya

Húha...
Az az első, burgundi felső valami isteni, meg a barack oversized is. 0.0 Biztos, hogy nyakamba veszem a várost, első sorban néhány turit, amint lesz alkalmam, meg mondjuk néhány forintom rá. Remek ötleteket adtál és jól állnak, viseld őket egészséggel!
Minden tiszteletem a barátodnak, aki türelmesen végigjárta veled a boltokat - biztos nem mindennapi, tartsd meg! ;)

Idézet
2012.10.28. 08:46
theprettybird

jó vásárlást dorothy! :) eee, odaírtam a képek alá az árakat! :) Nalina, hát igen, velem is pontosan ugyanez történt :D

Idézet
2012.10.27. 22:31
Nalina

A burgundival én is így voltam/vagyok, de csak azért, mert mostanában már a csapból is az folyik (értsd minden divat meg inspirációs blogon erről írnak). De múltkor, amikor bementem a H&M-be, beleszerettem egy burgundi színű kötött sálba. Annyira szép volt, hogy nem hagyhattam ott! :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak