FŐOLDAL INFORMÁCIÓ ARCHÍVUM RÓLAM KÉRDEZZ FACEBOOK
With your feet in the air and your head on the ground ∞

A nagy könyves poszt I

2013.01.25. 10:12, theprettybird

Általános iskola felső tagozatában, illetve a gimnázium első felében csak úgy faltam a könyveket. Egy ideig rendszeresen jártam könyvtárba, és hetente legalább egy könyvet biztosan elolvastam. Majd elkezdtem gyűjteni a könyveket, és a könyvtárat könyvesboltra cseréltem, ahová havonta többször is betértem, és szép kis gyűjteményem lett. Viszont az utóbbi időben egyre kevsebbet olvastam. És ennek az az oka, hogy elkezdett átalakulni az ízlésem.

Míg általánosban a Neveletlen hercegnő naplója, a Bradley, az osztály réme és a hasonló könyvek voltak a kedvenceim, később már a Négyen egy gatyában, a Bad Girl sorozat, a Battle Royal, a Narnia krónikái és a vörös pöttyös könyvek akkoriban még kevésbé bő választéka a Twilighttal az élen. Viszont az idő múlásával a könyvesboltok ifjúsági polcain egyre kevesebb olyan könyvet találtam, ami megfogott... A "felnőttesebb" könvek viszont sokszor még túl "felnőttesek" voltak, amik egy tőlem akkor még nagyon idegen, felnőtt világban játszódtak, így a szereplőkkel azonosulni számomra teljesen lehetetlen volt. Egyre kevesebb könyvet vettem, és valljuk be, ebben az is közrejátszott, hogy a zsebpénzemet sokszor inkább ruhákra költöttem. Az ízlésem a könyvek terén még mindig alakul, elkezdtek érdekelni a nagy klasszikusok, egyre többet olvasok angolul, és anglisztikás lévén alig várom az irodalmi kurzusokat, ahol brit és amerikai könyvekkel fogunk foglalkozni, de ugyanúgy előveszem időről-időre a régi kedvenceimet is.

Készítettem egy válogatást, amiben hat (vagyis 12) olyan könyv van amit a kedvencemnek mondtam régebben, vagy éppen most is annak tartom.

1. A Harry Potter sorozat mind a 7 kötete. Az első részt elsős koromban olvastam el. A nagymamám pedagógus volt, már oviban megtanított olvasni, és mindig is olvasásra buzdított. Nagyon megörült, amikor megtudta, hogy szeretném elolvasni a Harry Potter könyveket, így egyből meg is vette nekem az összes addig megjelent részt, vagyis az első négyet. Ezek után pedig Harry és én együtt nőttünk fel, ahogy teltek az évek, a könyvek egyre komolyabb hangvételűvé váltak, és én is idősebb lettem. A legnagyobb kedvencem!

2. Celia Rees - Bűbájos Mary A könyv cselekménye az 1600-as években játszódik. A 14 éves Mary Newbury történetét meséli el, aki miután nagymamáját boszorkányság vádja miatt felakasztották, az Újvilágba indul egy jobb élet reményében. Miután a hajó megérkezik Amerikába, a puritán közösség, ami befogadta Maryt gyanakodni kezd a furcsa lányra, és Maryt teszik felelőssé a közöttük zajló, különös eseményekért...
Mary történetét nagyon izgalmasnak találtam, folytatása a Farkasszem címet kapta. (Hozzá kell tennem, hogy a borítón szereplő lány hihetetlenül creepy, most is fejjel lefelé van fordítva mellettem a könyv, haha.)

3. Philip Beards - Kedves Zoé! Zoé 2001 szeptember 11-én életét veszti. Tess, a nővére leveleket ír neki, így próbálja meg feldolgozni a történteket.. Édesanyjától elköltözik édesapjához, ahol új emberekkel ismerkedik meg, próbál visszatérni a valóságba, és szeretett testvére halála mellett még a tinédzserkori problémákkal is meg kell bírkóznia...
Többször is elolvastam ezt a könyvet, nagyon szeretem. Érdekes, hogy csak három nyelvre lett lefordítva (a magyar mellett olaszra és finnre.)

4. Tokaji Zsolt - Turulfi Tokaji Zsolttól ezen kívül két másik könyvet is olvastam, A Szólítsatok Brad Pittneket és a Hová mennek a kacsákat. Mind a kettő nagyon tetszett, utóbbit 14 éves koromban egy délután alatt kiolvastam. Így erre is kiváncsi voltam. Egy teljesen egyedülálló ötleten alapszik a Turulfi. Juhász Viktor A Rádiumember magányossága című novellája egy magyar szuperhősről szól, és ez alapján alkotta meg Tokaji Zsolt Turulfit, majd az Első Magyar Bűnzabolász és Békész Egyletet. Az 1930-as évek Budapestjén játszódik, de ez nem az a Budapest, amire gondolunk. Egy nyüzsgő metropolisz, ahol minden pannóniummal működik. Egyszercsak megelenik Markoláb, a hitvány gonosztevő, akit meg kell állítani. Itt jön a képbe Turulfi és a többi szuperhős...
A regény nyelvezete, és a város, az emberek leírása nagyon tetszik, és néhány képregényes oldal is helyet kapott a könyvben.

5. Paulo Coelho - Veronika meg akar halni Több Coelho-regényt is olvastam, de ez a kedvencem. Veronika öngyilkossága sikertelen lesz, egy idegklinikán ébred, ahol közlik vele: már csak napjai vannak hátra. Mit tesz egy olyan ember, aki tudja, hogy közel a vég?
Többet nem is írok erről, olvassa el, akit érdekel. Film is készült belőle, bár én még nem láttam, szóval ajánlani nem tudom. :)

6. Sarah Dessen - Tökéletes A történet főszereplője Macy, aki elvesztette az édesapját. A tragédiát a tökéletességbe menekülve próbálja meg feldolgozni: kitűnő az iskolában, a megjelenése makulátlan, a barátja egy igazi zseni... Aki egy nyárra magára hagyja, mert nyári táborba megy. Macy a véletlen folytán megismerkedik a Wish partiszervíz csapatával. Köztük a titokzatos Wesszel is...
Ez a könyv hiába tartozik az ifjúsági könyv kategóriába, hiába tűnhet kicsit  sablonosnak, mégis elég komoly tartalommal rendelkezik. Bemutatja, hogy különböző emberek hogyan próbálnak tovább élni egy közeli családtag, férj, apa, anya, testvér elvesztése után...

Ezek lennének azok a könyvek, amiket nagyon szerettem, és a mai napig szeretem olvasni. Nem is tudom, hogy volt-e már ehhez hasonló posztom, igazából egy könyv kívánságlistával kezdődött az egész, amit most azért nem tettem a posztba, mert már így is elég hosszú lett. Nemsokára azt is közzéteszem!
Már csak egy kérdés maradt hátra: nektek mi a kedvenc könyvetek?

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2013.01.26. 20:51
dora

Szent Johanna Gimi, Twilight Saga, Csitt-Csitt (Hush-Hush) :))))

Idézet
2013.01.26. 17:07
theprettybird

Nalina, az Egy nap filmváltozata szerintem szörnyű volt, de valószínűleg csak azért, mert túl nagy elvárásaim voltak... Pedig Anne Hathaway és Jims Sturgess nagy kedvenceim. A könyvvel talán majd én is megpróbálkozom egyszer. :)

Anna, haha, semmi baj, velem is skoszor előfordul, hogy az egész szöveg tele van a nagyon szóval... :D Sőt, köszönöm, hogy ilyen szép hosszú kommentet írtál te is, és Nalina is! :) És annak is örülök, hogy tetszenek a hosszabb posztok, ennél már azt gondoltam, hogy senki sem fogja elolvasni... :D
Az Átmeneti üresedés fent van a kívánságlistámon, majd mindenképp megveszem.
A vérbe öltözött Annának az előbb utánanéztem, és a Libri oldalán egy kedves nő szerencsésen elmondta, hogy mi lesz vége, és ez most eléggé bosszant. :D De ha sikerült kivernem a fejemből az információt, akkor lehet, hogy elolvasom, mert érdekesnek tűnik.

Idézet
2013.01.25. 23:34
Anna

Bocsi a hülye megfogalmazásért és a rengeteg 'nagyon-nagyon-nagyon'-ért, látszik hogy már késő van.. :D

Idézet
2013.01.25. 23:32
Anna (ourlittlecorner)

Én is nagyon szeretem a Bűbűjos Mary-t! :) Maga a közeg is nagyon tetszett, a helyszín: Amerika, indiánok, boszorkányok... Szerintem nagyon jó könyv(ek)! A Harry Pottert alap, hogy imádom, nem is értem hogyan létezhetnek még olyan fiatalok, akik nem olvasták az összeset! Már szinte alapműveltség (legalábbis számomra..).

 Nekem nagyon-nagyon tetszett még a Legyek ura, most olvasom Marsbéli krónikákat Ray Bradburytől, akkoor J.K. Rowling új könyve az Átmeneti üresedés is megkezdve hever az asztalomon, ó, és nem igazán szoktam emlékezni a könyvekre amiket elolvasok, egy-két hónap után elfelejtem hogy mennyire tetszettek, de most még a Bárányok hallgatnak jut eszembe, ami jó volt. Mármint rémisztő. De jó. Meg zseniális. :D

Meg most ránéztem a könyvespolcomra, és van még mit ajánlanom, szóval Kendare Blake-től a Vérbe öltözött Anna is tetszett nekem (márcsak a neve miatt is, de amúgy ez olyan nem megszokott szellemes sztori), és Stephanie Meyertől a Burok, amiből most fog film készülni. Szerintem a Twilight közel sem olyan jó mint ez, remélem nem rontják el a filmmel! 

Egyébként nagyon imádom az ilyen hosszabb posztjaidat olvasni, ez is nagyon tetszett!:) 

Idézet
2013.01.25. 20:01
Nalina

Jajj, hát a Vágyak évedját kifelejtettem. Na az mondjuk elég érdekes egy könyv volt. De igazából tetszett. :)

Amúgy én is inkább először a könyvet olvasom el és csak azután nézem meg a filmet. Én ezt csináltam a Szerencsecsillaggal meg a Chérivel is nyáron. Meg pl. most kezdtem el olvasni az Egy napot, úgyhogy ha egyszer kiolvasom, akkor biztos, hogy megnézem a filmet, főleg, hogy Anne Hathaway az egyik főszereplő. :) Amúgy hogyha tetszett a Szerencsecsillag filmben, akkor könyvben is fog. A könyv több, de ezt kb minden esetben el lehet mondani. :P

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Welcome!

Egy 20 éves lány blogján jártok most, ahol az öltözködéstől kezdve a filmekig, könyvekig szinte mindenről olvashattok, és természetesen személyes posztokat is találtok. Sőt, néha-néha még videókat is.

Megosztom veletek azt, ami tetszik, ha vettem valamit, ha szeretnék venni valamit, azt, hogy milyen szörnyű hetem volt éppen, hogy mennyire jó az új hajkefém, hogy a Gilmore Girls a kedvenc sorozatom, hogy milyen szuper filmet láttam legutóbb, vagy hogy milyen jó könyvet olvastam, néha még azt is hogy Emma Stone/Kristen Stewart/Keira Knightley milyen szépek...

 
Chat
 
 
The Pretty Bird
Friss bejegyzések
2013.07.01. 13:40
2013.06.24. 22:22
2013.06.22. 05:44
2013.06.18. 23:00
2013.06.18. 19:03
 
Sweethearts

Rendszeresen olvasom őket:

 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak