2013.02.23. 16:29, theprettybird
Az utóbbi időben nem nagyon voltam vásárolni, de azért bizonyos apróságoknak nem tudtam ellenállni. :)
Például ennek a két pulóvernek. A szürke Next darabot igazából még tavaly decemberben vettem, a Corvin plázában lévő Hádában. Nagyon szeretem, egyrészt a picit különlegesebb szabása és a két kis zsebe miatt, másrészt pedig mert nagyon puha anyaga van. A fekete-fehér csíkos George pulcsit a múlt héten vettem, itt Debrecenben, szintén a Hádában. 50%-os akció van minden termékre még a hónap végéig, így 700 forintért jutottam hozzá. Picit nagy rám, de nekem nagyon tetszik.
Az Essence Smokey eyes palettát még a kiárusításkor vettem, és nagyon szeretem. A két körömlakkot pedig ezen a héten szereztem be. Az Essence alaplakk 200 forintba került, a Lovely lakk pedig 300 forint volt.
A por állagú barna szemhéjfestéknek nagyon szép színe van, mióta megvettem csak ezt használom. A krém állagú festéket pedig igazából nem a szemhéjamra szoktam használni, hanem a szemöldökömet festem vele, erre a célra tökéletesen megfelel.
Igazából féltem kicsit ettől a piros lakktól, még sosem vettem Lovely terméket, de kellemesen csalódtam. Szép, élénk színe van, és az Essence alaplakkal nagyon jól megvannak együtt a körmeimen, összesen három napig bírták ki hibátlanul. Bár az ecsete szokatlanul hosszú, és a lakk is elég híg, így elég bénán tudtam csak kifesteni a körmeim és utána sokat kellett piszmognom a javítással... de azért 300 forintot igazán megért, mert tényleg nagyon szép a színe.
Ezt a Garnier sampont pedig az Intersparban vettem, ugyanis (ez is) akciós volt, 350 forintba került, ennyiért igazán nem hagyhattam a boltban. Még csak egyszer használtam, de már most tudom, hogy ez az Ultra Doux a nekem való sampon. Ugyanis picit zselésebb az állaga, mint az átlagos samponoknak, ezáltal pedig nagyon jól habzik. Ez azért fontos, mert ugye nekem elég hosszú a hajam, és mindig sok sampont kell használnom, de ebből kevesebb is elég.
bármennyire is hosszú a hajad,nem kéne sokat használnod, mert csak a fejtetőt kell megmosni samponnal és ahogy mosod le a hajadról a sampont vízzel,a samponos-víz amit lemosol annak elégnek kell lennie a hajad többi részére. hidd el,hogy sokkal egészségesebb lesz a hajad,ha így mosod,csak elnehezíti amúgy ha a hajtöveket áthabozod. persze,amikor beleragad valami,mert hosszú és az előfordul, vagy esetleg használsz valami krémet rá -ricinusolaj- akkor érdemes lemosni ott,de egyébként egyátalán nem szükséges.
remélem hasznodra válik a tanács,nálam bevált:) elöször biztos fura lesz, meg ha balzsamot használsz biztos észrevetted már h ha egyszer nem használod mennyire fujj a hajad,csakmert hozzá vagy szokva és akkor már durvának érzed a hajad:/ én nem olyan rég kezdem balzsamot használni,de meg is bántam mert sokkal igényesebb lett a hajam, régen nem volt ilyen durva mint most ha nem balzsamozok.. szóval érted:DD